III. Fejezet: Mi folyik a barátaim, és körülöttem?

Másnap reggel amikor felkeltem Kuina már nem volt ott mellettem. Megfogtam a párnáját és bele szagoltam. Nem tudom miért, de nagyon jó érzés volt, egy kisebb fajta biztonságot nyújtott az, hogy éreztem az illatát. A takaró alatt jó meleg volt, viszont mivel december hónapot írtunk a levegő még a fűtött szobában is hűvösebb volt. Kidugtam a lában és kibírható hőmérsékletet éreztem, de nem akartam elengedni az illatát, rájöttem, bele szerettem Kuinába. Viszont az előtte lévő szerelmemből ki indulva, ez is csak egyoldalú lesz, én szeretem őt, de ő nem engem.
Egy jó nagyot beleszagoltam még a párnájába, majd kimentem, és megláttam, hogy a konyhában van éppen, és reggelit készít.
-Jó reggelt Lótusz-chan! — Köszönt nekem kedvesen.
-Jó reggelt Kuina-kun! — Viszonoztam a köszönést ugyan olyan kedvességgel.
-Hogy vagy? — Gondolom a tegnap estire gondolt, amikor a golyó elég rendesen megkarcolt. Elméletileg egy hajszálon múlt, hogy eltaláljon és meghaljak. — Rendben vagyok, — Feleltem mosolyogva. — csak az oldalam fáj nagyon.
-Sajnálom Lótusz, hogy veszélybe kevertelek, — Hallatszott a hangján, hogy komolyan beszél, és sajnálja ami tegnap történt. — de azt még jobban, hogy nem tudtalak megvédeni, ezért neked kellett megvédeni engem. — Őszintén beszélt. Hallottam a hangján, és láttam az arcán.
-Ne bánkódj miatta. Akkor nem lennénk előrébb, ha téged karcol meg. Ugyan itt tartanánk. Felesleges bánkódni olyan miatt, amit nem lehetett elkerülni. — Vigasztalásként szántam, viszont nem úgy jött össze mint gondoltam.
-Ma este, vagy ha valamikor a közeljövőben ráérsz, nem lenne kedved eljönni velem vacsorázni? Hogy ne csak az az emléked legyen rólam, hogy csak bajt hozok rád. — Meglepődtem, hogy felajánlotta, de nem akartam neki azonnal igent mondani. Mielőtt eljöttem otthonról a nagymamám azt mondta: "Remélem kint Japánban megtalálod azt a fiút, aki el is vesz téged feleségül, és boldogok lesztek. De ne add be a derekad mindenbe, és ne hagyd magad minden jött-mentnek. Sokan lehetnek akik udvarolnak, bókolnak, szédítenek, hülyítenek, ám csak egy valaki lesz, aki komolyan is fogja gondolni, azokat a dolgokat amiket mond. De ne hagyd magad, hogy bármit műveljen veled, mert át fog téged verni, és majd faképnél hagy. Aztán mondja a barátainak, hogy "Hozzá lehet menni, ő mindent megad." De sok sikert." Hát. Köszi a biztató szavakat mama. Felidéztem magamban mindent, amit hallottam még a reptéren. Anya ugyan ehhez a témához ennyit mondott: "Ha elhív téged randira, vagy valami olyasmire, akkor ne bólints rá azonnal, még ha szeretnéd is. Ne higgye, hogy mindent megkap tőled azonnal."
-Hát sajnálom, de ma biztosan nem érek rá. Fotózás lesz, aztán dalfelvétel, és interjú. Nagyon sajnálom, de köszönöm a meghívást. Egyszer majd biztosan megejtjük a vacsorát. — Visszautasítottam, próbáltam minél kedvesebben. Reménykedtem, hogy sikerül. Ekkor csörgött a tegnap este, az asztalon hagyott mobilom. Yo-Ka hívott, felvettem.
-Helo Yo-Ka. Mi a helyzet?
-Lótusz, hol vagy?
-Egy ismerősömnél.
-Oké, azért hívlak, hogy ha most keltél, akkor minnél hamarabb készülj össze, és menj át Kouékhoz, oda át megyek értetek, nagyon nagy gáz van! — Pánikolva, hadarva beszélt.
-Jesszusom Yo-Ka! Mi a baj? Mi történt és kivel?
-Mindent elmondok. Két óra múlva megyek értetek. Szia. — Gyorsan le is tette. Nagy lehet a baj. Legutoljára akkor volt ilyen, amikor Aguri kórházban volt, mert valami olyat evett, amire nem tudta, hogy allergiás, és majdnem megfulladt. Nagyon félti a kisöccsét. Csak nem megint Agurival történt valami.
-Ki volt az?
-Yo-Ka, az egyik barátom bátyja. És nagyon pánikol.
-Mi történt?
-Gőzöm sincs. Mindenesetre, nekem most el kell készülnöm, és el mennem az egyik haveromhoz. Oda jön majd értünk Yo-Ka és majd elmondja, hogy mi a baj.
-Csak nem történt semmi komolyabb baj.
-Nem tudom, amikor ennyire aggódik, akkor általában a tesója van bajban. Legutóbb, amikor ennyire aggódott, az öccse kórházban volt. Valamit evett, és nem tudta, hogy allergiás rá, de megtörtént a baj. Bevitték, és hát, ahogy kiderült nagyon súlyos az allergiája arra az ételre. Az élete múlt azon, hogy akkor kap-e orvosi ellátást, vagy sem.
-Azta. Ha szabad megkérdeznem. Hogyan történt?
-Sütöttem egy kis sütit, csak úgy. Egy kis gyümölcsös sütit. Az egyik gyümölcsre allergiás reakciót váltott ki. Azóta emészt a tudat, hogy majdnem megöltem a bátyám. Persze nem vérszerinti, de a családtagjának tekint engem az egész családuk, és egy hülye gyümölccsel majdnem megöltem. — Torkomat a sírás fojtogatta. Újra eszembe jutott minden abból az időből. Akkor úgy voltam vele, hogy ha meghal, akkor én miért éljek? Hiszen egy gerinctelen féreggé válok, aki megöli a leges legjobb barátját. Még akkor is, ha nem szándékosan. Én voltam az oka annak, hogy kórházba került. Egyátalán nem akartam bántani mégis sikerült.
Próbáltam a gondolataimat elterelni másfelé. — Én most megyek átöltözni. Nem sokára megyek el. — Be mentem abba a szobába, ahol a hátizsákom volt és kivettem a ruháim meg a neszeszerem, majd elkezdtem öltözködni. Imádom amikor a ruhám hozzá ér a bőrömhöz. Olyan jó érzés fog el, hogy arra egyszerűen nem tudok mit mondani. Hiszen azonnal egy kicsit melegebbet érzek. Nem tudom, hogy miért, de azonnal jó érzés fog el. Hát én már csak ilyen különc maradok.
Miközben öltözködtem, Kuina kopogott.
-Lótusz. Tudom, hogy sietsz, de kérsz reggelit, vagy esetleg egy kávét?
-Köszönöm, de nem kérek reggelit, de kávét sem. — Kiléptem az ajtón, majd a tegnap már kiderítettem, hogy a fürdőszoba a  vendégszoba mellett van. Oda mentem és fogat mostam, majd gyorsan sminkeltem. Nálam a reggeli sminkelés általában csak annyi, hogy tussal rajzolok magamnak ilyen "manga" szemeket, majd szempilla spirál és egy nűd rúzs. Nem viszem túlzásba. Csak annyi kell, hogy egy kicsit szebb legyek. Sminkelés után megfésülködtem, majd kimentem a fürdőből, vissza a vendégszobába. Itt elraktam a neszeszerem a táskámba, majd oda mentem Kuinához.
-Köszönöm szépen a vendéglátást Kuina-kun. — Meghajoltam mélyen, majd felegyenesedtem.
Kuina elmosolyodott.
-Nagyon szívesen. Máskor is gyere nyugodtan.
-Nem szeretnék annyit zavarni. Neked is van más dolgod. Ők ketten meg szinte hetente kiraknak egy-egy estére.
-Ezt szomorú hallani.
-Igen. De nem tudok ellene mit tenni. Majd csak akkor, ha nekem is valakim, akivel együtt tudok élni.
-Sok sikert. Én is keresek magamnak jelenleg egy csajt.
-Neked is sok sikert. Én megyek, nem akarok elkésni.
-Kikísérlek.
-Köszönöm szépen. — Felvettem a bejárati ajtónál a cipőm és a kabátom, majd még gyorsan elköszöntem tőle, majd kiléptem az ajtón. Nos, a mellettem lévő ajtón lépett ki Taka. Gyorsan elfordultam és elindultam a lépcső felé, de ő észrevett.
-Jó reggelt Lótusz! — Köszönt vidáman, mosolygósan.
-Jó reggelt Takahiro. — Válaszoltam neki, ugyan olyan mosollyal. Próbáltam lelpezni, hogy aggódok.
-Te nem Ionál voltál?
-Mennem kell. Szia! — Gyorsan elmentem a lépcső felé, és lerohantam rajta, próbáltam előbb leérni, mint Takahiro, de ezt én sem gondolhattam komolyan, hogy előbb leérek a lépcsőn, mint ahogyan ő leér a lifttel.

Jól gondoltam, a földszinten már várt.
-Szóval Lótusz. Kinél voltál?
-Neked nem fönt vannak a szüleid? Komolyan egyedül hagytad Lorettát a szüleiddel? — Tudtam, hogyha Loretta egyedül marad Taka szüleivel, akkor mire hazaérünk, addigra a lakásból semmi nem marad.
-Még tegnap este haza mentek. — Közölte velem, halál komolyan. Örültem, hogy tudom terelni a témát.
-Mész dolgozni? — Kérdeztem. Reménykedtem elfelejti amiről az előbb beszélgettünk. Nem akartam felelni a kérdéseire.Ja, de ne tereld a témát. Szóval kinél, és kivel voltál?
-Egy ismerősömnél. — Feleltem. Ennyit elmondtam, többet nem akarok. Nem tudom miért, de nekem kellemetlen lenne. Hogy neki milyen lenne azt nem tudom, de hogy nekem hát, most tagadom magam, mert nem is kellemetlen, de belevörösödnék az biztos.
-Van egy ismerősöd a szomszédunkban?
-Igen. — Vágtam rá azonnal. — De most sietnem kell, így is késésben vagyok. Szia. — Elhadartam, majd elindultam kifelé, de megfogta a karom. Elviszlek, ha elmondod útközben, hogy kinél is voltál. Mert sok embert mind a ketten ismerünk.
Ezen gondolkodtam nem akartam elmondani neki. félek, hogy azonnal tovább adná Lorettának.
-Nem szeretném elmondani. — Csak ennyivel feleltem. — Meg kicsit azért nőjjünk fel, és tudjuk, hogy mit hogyan kell kezelni.
-Pont te beszélsz? — Kérdezte, majd mielőtt válaszolhattam volna, csak ennyit mondott. — Inkább elkésel?
Na ezt nem kellett volna kérdeznie. Sakk-mattot kaptam. Rosszul taktikáztam, rosszul jöttek ki a lépéseim. De az is lehet, hogy ebből még tudok sakkot csinálni, de azzal még több időm elmegy, és tényleg elkések.
-Sakk-mattot kaptam a részedről. — Ismertem be.
-Ennek örülök. Akkor gyere és szépen daloljál csak madárka, hogy te kiknél vagy éjszakánként. — Elindult kifelé, de gondoltam, hogy ennek a szövegnek lesz folytatása, készítettem a felé legközelebb eső kezem. — Még a végén kiderül, hogy egy kurvával élünk. — Poénkodott.
Játékosan, természetesen gyengén az alkarommal és kéz fejemmel, megcsaptam a hasát. Vigyáztam, hogy ezt milyen erővel csinálom. Pont jóval csináltam ezek szerint, mert nem fájt neki. Mind a ketten nevettünk, majd beült a volán mögé, én pedig az anyós ülésre. Tudtam nemsokára be kell neki vallanom.

Gyújtást adott a motornak, a kocsi elindult. Kikanyarodott a parkolóból, majd elindultunk az úton.
-Tényleg, hova is kell vinnem?
-Tudod hol laknak Kouék?
-Igen. Na jó mert még útba is esik. Szóval... — Már el is kezdte a faggatásomat.
-Előbb ígérd meg, hogy nem mondod el Lorettának! — Parancsoltam rá. Nem akartam azt, hogy Loretta megtudja. Nem azért mert nem bízom benne, hanem azért, mert már egy kapcsolatom sikeresen tönkre tette. Nem mostanában volt, de.... mindegy, hosszú sztori.
-Miért?
-Régi eset. De nem akarom, hogy megismétlődjön. — Mondanom sem kell, hogy végleg elment minden életkedvem ettől a témától.
-Rendben. Megígérem, hogy nem fogom elmondani neki.
Nagyon jól esett, hogy megígérte ezt nekem. Most mégis azon gondolkodtam hogyan kéne elmondanom neki. Hát most úgy érzem rám jött az őszinteségi roham.
Újra kérdezett.
-Szóval kinél voltál te tegnap?
-Kuinánál. — Mondtam, miközben egy nagyot sóhajtottam.
Vártam egy kicsit a reakció időre. Szerintem meglepődött.
-A Royzos Kuinánál? — Kérdezte meglepődött hangon.
-Igen. — Válaszoltam neki.
-Mikor ismerted meg?
-Tegnap.
-Ezt nem hiszem el. — Mondta kicsit haragosan. — Ott aludtál egy vadidegennél? Azt hittem ennél több eszed van. — Most olyan volt velem mintha az apám lenne.
-Most mi a bajod? — Kérdeztem eléggé indulatosan.
Ha valami bajom van, vagy vita van, akkor mindig ez van, sosem rejtem el az indulataimat, mert minek? Ha halmozódik bennem, az annál rosszabb.
-Az, hogy sokszor több eszed van és inteligensebb vagy, mint mi ketten Lorettával együttvéve, vagy mint az egész One Ok Rock, de ilyen hülyeségeket csinálsz? Mi van, ha egy pszhihopata elmebeteg gyilkos, csak nem látod rajta? Mi lett volna, ha ma már nem érsz haza. Vagy mi lett volna, ha megerőszakol? Akkor mit csináltál volna? — Éreztem igazságot a szavaiban, mert igaza volt. Egyik sem lett volna jó, így utólag vissza gondolva.
-Ebben igazad van, egyik sem lett volna jó, viszont had emlékeztesselek, hogy amikor együtt dolgoztunk, akkor te is felajánlottad nekem, hogy aludjak ott nálad, mert olyan későn már nem ment semmilyen tömegközlekedési jármű, és ittunk egy kis bort miközben dolgoztunk, szóval már vezetni sem vezethettél. Ráadásul a környék veszélyes volt, szóval gyalog sem mehettem. — Emlékeztettem. Látszott rajta, hogy ezt elfelejtette.
-Figyelj, ez akkor sem volt a legjobb ötleted.
Bekanyarodott a kocsifelhajtóra ami Kouéknál van.
-Még mindig jobb ötlet volt annál, hogy — Inkább hallgattam. Vigyáztam arra, hogy mit mondok. — Köszönöm, hogy elhoztál eddig, és pazaroltad egy kicsit rám az időd. Szia.

Kiszálltam a kocsiból és becsengettem Kouékhoz. A házuk hatalmasnak látszódott kívülről, de belülről még nagyobbnak néz ki. A tetőn vastag hóréteg állt. Az ereszcsatornáról vékonyabb, vastagabb, kisebb, és nagyobb jégcsapok lógtak le. A kertet is hó födte, ahogyan az erkélyt is. Kinyílt a kapu egyik ajtaja, én pedig be mentem rajta. Kissé csúszós volt, éppen, hogy csak menni bírtam rajta. Viszont amikor a bejárat felé lépcsőztem ez nem jött össze. A legutolsó lépcsőfokra lépve megcsúszott a lábam és dobtam egy hátast, de mivel lépcsőn sikerült ezt megcsinálnom, ezért még bukfenceztem is egyet hátra. Shinkesi azonnal kijött, és felsegített.

-Jesszusom Lótusz! Jól vagy? Nem tört el semmid? Egyben vagy? — Kérdezte aggódva. Shinkeshi régebben másmilyen volt. Eléggé bunkó, és tapló személyisége volt. Akkoriban bepróbálkozott nálam, és be kell vallanom eléggé nyers stílusa volt. De amikor meg mondtam neki, hogy nem érdekelnek a hozzá hasonló srácok. És ha kicsikét jobban viselkedne, vagy beszélne, azonnal máshogy állna hozzá minden lány, akkor elgondolkodott. Azóta megváltozott, és sokkal kedvesebb lett. A stílusa is változott. Mára már nem próbál meg, mondhatni "felszedni engem", mára már teljesen máshogy áll hozzám, és én is hozzá. Szerencsére mind a ketten pozitívan a másikhoz.
-Igen persze. Csak kicsit elcsúsztam. — Feleltem, miközben mindenem fájt, közben kinyitódott a garázs ajtó, és inkább ott mentünk fel. A garázsuk hatalmas volt, benne egy Suzuki, egy Audi, egy BMW, és egy hatalmas Jeep. A család 5 tagú. Mindenkinek van kocsija, csak a három tesó közül, a legfiatalabbnak nem, mert ő még a jogsit sem szerezheti meg. Viszont a garázsban elég hideg volt, ahogy viszont mentünk beljebb ott volt egy edző terem, majd egy másik terembe lépve ezeket láttam: szolárium, szauna, gőzfürdő, mini bár, és minden, amit csak az ember kívánna. Nekik bejött az élet. Van pénzük, és ezért sajnálom is a két srácot, meg a szüleiket. Mindenki csak kihasználja őket, hogy ilyen luxusokat élvezzenek. Hogy őszinte legyek a szülőket annyira nem, ők elviselhetetlenek, de az igazat megvallva Kou, és Shinkesi húga is elviselhetetlen. Szóval csak a 2 srácot sajnálom. 

Felmentünk a lépcsőn, majd a hatalmas nappalijukba vezető folyosóra érkeztünk. A folyosón le vettem a cipőm és a kabátom. A padlóra már zokniban léptem. Már ott volt Io is, és természetesen Kou is otthon volt. Már elméletileg csak Yo-Kara várunk. Kíváncsi vagyok, hogy mi történt. Ha Yo-Ka aggódik akkor általában nagyon nagy a baj. 

-Gyere beljebb te lány. — Mondta nekem Shinkeshi.

-Sziasztok! — Köszöntem nekik. 

-Helo! — Köszönt vissza Io, és Kou kórusban. 

Beljebb mentem a nappaliba. A hatalmas fehér és világos kék falak nagyították a teret. A világoskék bőr kanapék csak fokozták. A világos színű padló, a fehér puha szőnyeggel, még jobbá tette az egészet. És csak úgy kiemelkedtek belőle a sötétebb színű szekrények, sötét színű kávézóasztal, valamint a sötétkék függönyök csak úgy virítottak a világos szobában. Nagyon érdekesnek találom még mindig az elrendezést, és a színeket, mégis művészinek.

-Lótusz-chan — Szólt nekem Kou. — Kérsz egy kis gyömbért?

 Szemeim felcsillantak a gyömbér hallatára. A gyömbért én egy isteni italnak tartom. A világon a legjobbnak. 

-Igen. Kéjek szépeny. — Ha valami enni vagy innivalót  nagyon szeretek akkor mindig előbújik belőlem a kisgyerek, szerencsémre ezt már megszokták, és azt is, hogy nem vagyok teljesen százas, de ez így van rendjén. Én is megszoktam már tőlük rengeteg dolgot. Például Iotól a meleg hajlamait, mondjuk nála ez érthető, biszex a srác. Volt egy idő amikor Io-t meg engem összekevert az aki hátulról meglátott minket. Shinkeshinél azt szoktam meg, hogy egy tökfej, de a világ legkedvesebb, és legszerethetőbb tökfeje. Koutól pedig azt szoktam meg, hogyha nincs szerencséje egy lánynál akkor mindig felhív, hogy mikor érek rá, elmenni sörözni, vagy koktélozni, vagy csak deszkázni egyet. olyankor mindig kell neki valaki. Ha piálni megyünk akkor általában részegre issza magát, és akkor mindig kell valaki aki hazaviszi. Viszont ha deszkázni, akkor olyan ember kell neki, aki azonnal ellátja, ha valami komolyabb sérülést szerez. Viszont van olyan amikor egyedül megy, akkor mindig úgy figyelem őt, ő ne vegye észre. Volt már olyan, hogy törött lábfejjel akart tovább deszkázni. Vannak ilyesmi őrölt pillanataik, de imádom őket. A szívük aranyból van.

Megkaptam a gyömbérem, majd elkezdtem iszogatni, amikor berontott Yo-Ka.

-Mindenki dobjon el mindent, nyomás be a kocsimba, út közben mindent elmondok.

 Gyorsan megittam a gyömbért, majd mentem utánuk.

 Beültünk a kocsiba, majd bekötöttük magunkat. Yo-Ka hatalmas sebességgel indult el.

-Tényleg. Yo-Ka mesélj. Mi történt? — Érdeklődtem. — Jól sejtem, hogy Aguval van valami?

-Igen jól sejted. A rendőrségen van. Bevitték, mert elméletileg kislányokat zaklatott. — Mondta aggódva.

 Nem akartam hinni a saját fülemnek. Az lehetetlen. Nem titkoltam, hogy meglepődtem de az nyugtatott, hogy mindenki más meglepődött rajtam kívül ugyan úgy.

-Meglepő igaz? Én sem akartam elhinni amikor felhívott a rendőrségről. Azt hittem viccel, de amikor azt mondta, hogy "Hívd a többieket és gyertek ide, mert nekem nem akarnak hinni, hogy azokon a napokon hol, meg kivel voltam", ekkor mondta neki a rendőr, hogy "Jól van, elég lesz. Lejárt az ideje." Azonnal hívtalak titeket.

-Milyen balfasz rendőrök vannak. — Szólalt meg mellőlem Shinkeshi. Hogy is mondjam, számítottam erre, mert nagyjából megegyezik ilyen téren a gondolkodásunk, és ő is kimondja amit gondol, meg én is. 

-Shin ennél szebben nem is fogalmazhattál volna. Egyet értek veled. — Feleltem neki.

-Gyerekek nyugalom. — Szólt ránk Yo-Ka. — Azt mondjátok el, hogy mit csináljunk.

-Rendben. Mikor tartóztatták le? — Érdeklődtem meg.

-Talán az előtt, hogy hívtalak titeket azelőtt fél, vagy egy órával.

-Hogy találták meg olyan reggel? — Kérdezte az eddig csendben ülő Io.

-Nem tudom. Majd ő mindent elmond nekünk. 

 Egyre jobban kezdtem aggódni érte. Mi van ha nem sikerül kihoznunk? Mi van, ha lecsukják? 

Aguri pov

 Ültem bent a kihallgatószobán, a szűk teremben egy asztal és két szék volt. A négyszögletű terem falai szürke színűek voltak. Velem szemben volt egy hatalmas csalóka tükör. Az egyik oldala természetesen tükör volt, míg a másik átlátszó üveg. Azt figyelték, hogy a kihallgatás alatt hogyan viselkedem, illetve, ha neki ugrok a nyomozó torkának azonnal meg tudjanak állítani. Végül is hasznos kis dolog. 

 Viszont az biztos, hogy jelenleg a velem szemben ülő nyomozót kellene meggyőznöm arról, hogy ártatlanul vagyok itt. Már nem tudom mikor hoztak be, de azóta ülünk egymással szemben és azon agyalunk, hogy hogyan tudnánk a másikkal elhitetni saját igazunk. Én azt vele, hogy ártatlanul vagyok itt, ő meg azt velem, hogy egy pedofil vagyok, és kiderült, hogy drogárusítással, és drogfogyasztással is gyanúsítanak. Látom van egy jó akaróm, aki ilyenekkel gyanúsít, és hamis vádakat tesz ellenem. Csak tudjam meg ki az, megölöm. Az igaz, hogy akkor már jogosan leszek itt, de az már csak részletkérdés. 

-Szóval. — Kezdett bele Nokohiro úr. — Elismeri, hogy az ön ellen felhozott vádak igazak?

-Nem. — Feleltem egy szóval.

-Miért? Nem azok? Jelentették magát drogárusítással, és drogfogyasztással, valamint pedofíliával.

-Egyikre sincs bizonyítékuk. Akkor miért ismerném el?

-Ön nagyon szemtelen.

-Csak ismerem a jogaim. Tudom, hogy jogom van ügyvédet hívni, vagy hallgatni. Azt is tudom, hogy videót készítenek a kihallgatásomról, valamint, hogy felveszik a beszélgetést.

-Nos ezek szerint még sem olyan hülye, mint amilyennek látszik. Azt mondja el, hogy akkor miért tett ilyen dolgokat? Ezzel szégyent hozhat az egész családfájára a halott családtagjaikat is beleértve. — Közölte velem a rendőr kissé idegesen. 

-Nem követtem el semmit, ami törvénybe ütközik. — Kezdtem egyre idegesebb lenni. Ez a pali engem totálisan kikészít. Kezeim összekulcsolva voltak az asztalon. A kezemben lévő izmok kezdek megfeszülni, ahogyan szorítottam felváltva egyszer az egyik kezem egyszer a másikat. A sarkam éppen hogy nem ért le a földre, miközben járt a lábam. A fejemmel 1-2 körzést is csináltam miközben vallattak.

-Akkor mi ez? Nyolc-tíz éves kislányokat bámultál a parkban egy játszótéren, ahol már rengeteg ember látott. És elméletileg nem kevésszer fogdostad őket. Meg olyat is hallottunk, hogy elkezdted őket vetkőztetni. Ez nem elég bizonyíték? Némelyikről még képünk is van. Valamint a drogkereskedelem és fogyasztás. Fényképünk van arról, hogy egy lány áll melletted. Átadtál neki egy doboz ciginek álcázott valamit, majd ő pénzt adott át neked. Ezután követtük a lányt, a dobozban tényleg cigi volt, de egy szál cigi után hirtelen nagyon mosolygós lett, és nagyon jó kedve lett.

-Láthatnám azokat a fotókat? — Érdeklődtem.

-Természetesen. — Kinyitotta a nagy iratgyűjtő dossziéját, és elém dobott egy pár fotót.

 A fotót kivettem majd megnéztem őket. Tényleg úgy volt, de néztem tovább a képeket. A lány a képeken Lótusz volt. De találtam egy fotót amin éppen telefonált. Asszem itt a magyarázat a röhögésre.

 -Az igaz, hogy adtam valamit ennek a lánynak, de az csak cigi volt, én vettem meg neki, mert nem ért rá. Ő pedig kifizette nekem. Mint látható, ezen a képen —Mutattam neki, a szóban forgó röhögés okát. — éppen telefonált. Az is lehet, hogy a telefonban valami vicceset mondtak neki, azért nevetett. A kislányos ügyekre meg csak annyit, hogy van egy húgom, a játszótérre, ahova le szoktunk menni, gyakran lemennek a barátnői velük szoktam játszani. Az oda járó szülők, már mind ismernek engem. Tudják, hogy soha semmi olyat nem gyerekeikkel. Maximum játszottam velük, mert megkértek rá. De azt nem tudom, hogy honnan vették azt, hogy vetkőztetem őket, mert ilyen még egyszer sem fordult elő. 

-Nem tud meggyőzni, de ezek múltheti fotók, ha jól tudom hívott be embereket. Olyanokat akikkel, az elmúlt egy hetet töltötte?

-Igen.

-Rendben. — Az nyomozó a füléhez emelte a kezét, a kis hallókészülékszerű telefonba mondtak neki valamit. — Most elmehet, érkezett 5 ember, azok akiket ön hívott. Kint várják magukat a folyosón. Nemsokára megkezdődik az ő kihallgatásuk is.

-Rendben. Köszönöm szépen. — Felálltam és kiléptem a kihallgató szobából. 

Lótusz, azonnal elindult felém, és a nyakamba ugrott. Eltoltam magamtól, mivel ezt nem most kellett volna. Eltűrtem a füle mögé az egyik rakoncátlan szőkésbarna tincsét, ami az arcába lógott.

Lótusz pov

Agurira néztem, majd miután kitűrte az egyik tincsem az arcomból mosolyogva nyakon vágtam.

-Te idióta! 

-Au! Ezt miért kaptam? 

A mögöttünk álló emberek elnevették maguk.

-Mibe keveredtél bele te hülye?

-Semmibe! Csak rám kentek mindenféle hülyeséget. — Súgta nekem az utolsó mondatot, alig hallhatóan. 

-Miket? — Feleltem neki ugyan olyan halkan. Kíváncsi voltam, nagyon kíváncsi.

-Pedofília, drog kereskedelem, és drogfogyasztás. — Közölte velem teljesen komolyan, de folytatta. — Téged is gyanúsítottak drogfogyasztással. Figyelj mit válaszolsz! — Parancsolt rám halkan.
-Rendben. — Jelenleg egy cél lebegett a szemem előtt. Agurit kell kihozni innen. Már nagyon régóta ismerem őt, kb 5 éve ismerkedtünk össze twitteren. Nagyon érzékeny, szorult, vagy feszült helyzetben. Nem húzná sokáig a sitten.
 -Bocsánat. Ön Fekete Lótusz L....
-Igen én vagyok! — Félbeszakítottam, hogy ne mondja tovább a nevem. Oké az a nevem szebb, de na. Nem akarom, hogy tovább mondja. A Lótuszt szeretem. Különlegesnek érzem magam tőle.
-Rendben. Kérem kövesse a kollégámat. Önt másféle kihallgatásban részesítjük.
-Várjuk! — Szólalt meg Shinkeshi. — Mégis milyenben?
-Csak a kisasszony úgy néz ki mint aki kábítószert fogyasztott. Ezért hazugságvizsgálóval fogjuk őt kikérdezni, valamint vérmintát fognak tőle venni, és toxikológiára fogjuk küldeni a vér mintát. Utána hiszünk a kisasszonynak.
-Bizonyíték nélkül gyanúsítanak? — Fotónk van arról, hogy miközben cigarettázott erőteljesen jókedve lett.

-Hát ez kész vicc. — Arra nem gondoltak, hogy eszembe jutott valami vicces?

-Most miért néz ki úgy mint aki kábítószer hatása alatt van? Vagy mint aki évek óta csinálja a fogyasztását? — Kérdezett újra. Most már dühösebben.

-Nézze. Én nem Japánban születtem. A szüleim sem japánok, ahogy én sem, csak ide költöztem 2 éve. Meg van minden papírom, törvényesen tartózkodom ebben az országban. De mindegy, az a lényeg, hogy nekem mindig ilyen arcom van, ha nem fotózáshoz vagyok kisminkelve, csak így a hétköznapokra. Ennyi.

 A nyomozó nagyon ideges lett, elvitetett egy kollégájával.

-Vegyenek tőle vért, és amíg a vért a toxikológián vizsgálják, addig hazugság vizsgálóval halgassák ki!

-Igen is! Értettem! — Mondta, majd elvitt.

Aguri (Igen. Festi a haját. Mindig más színű a haja):